
Hoppál Bori vagyok, 1967-ben születtem.
Érettségi után másfél évet töltöttem az Egyesült Államokban, majd az ELTE angol szakán szereztem tanári diplomát. Az egyetem utolsó évében kezdett érlelődni bennem a gondolat, hogy nem csak az angoltanítás szintjén szeretnék emberekkel foglalkozni.
A pszichodrámával és az Alexander technikával való ismerkedés után 1994-ben találtam rá a Body-Mind Centering® (test-tudat központosítás) módszerre, amit 1995-től négy nyáron át tanultam az Amerikai Egyesült Államokban. 1998-ban kaptam meg a diplomám Bonnie Bainbridge Cohen-től, a módszer kidolgozójától, és így lettem egy Certified Body-Mind Centering® Practicioner, vagyis – az egyszerűség kedvéért - testtudat oktató.
E módszer elsajátítása közben a női test, a női lét megélésének új dimenziói tárultak fel előttem és bennem. Otthon éreztem magam azok között a nők között, akiktől és akikkel együtt tanultam, magaménak éreztem a módot, ahogy a testet, a Földet, az univerzumot szemlélik. Mintha egy ajtó nyílt volna ki bennem, hogy megtapasztaljak valami ősi, benső tudást, ami mindvégig velem volt.
Ezt a tudást mélyítették bennem várandósságaim, szüléseim és a szoptatás évei (két kisfiam összesen három és fél évig kapott anyatejet), a mindennapok gyakorlata és az a sok-sok könyv, amit azóta olvastam a női testről, női lélekről, női spiritualitásról.
Úgy gondolom, hogy a női lét nagyon szorosan kötődik a test történéseihez (menstruáció, várandósság, szülés, klimax) és ugyanakkor rengeteg tévhit, tabu és tudatos tényferdítés jellemzi ezt a témát, ami sok nőnek megnehezíti, hogy nőiségét, illetve életének e csodálatos történéseit a maguk teljességében megélje. Azt érzem (élet)feladatomnak, hogy megmutassam, hogy lehet a női testre alapvetően máshogy tekinteni és ezért A női test csodái címmel előadásokat tartok a menstruációról, a női mellről, szeméremtestről, a várandósságról és a szülésről.
Szülésfelkészítőként a szülés asszonypróbáló csodájára készítek fel kismamákat „Szülj Szíved Szerint” csoportjaimban. Ebben igyekszem ötvözni a testtudati, mozgásterápiás munkát egy olyan módszerel (Birthing From Within), amit 2004 nyarán kezdtem el tanulni Londonban szintén „szülőanyjától” Pam England-től.
2005 októberében a DONA (Észak Amerikai Dúlák Szövetsége) egyik oktatótanára, Debra Pascali Bonaro által tartott képzésén vettem részt és azóta dúlaként is dolgozom, vagyis kísérem várandósságuk, vajúdásuk, szülésük és a gyermekágy ideje alatt azokat a kismamákat, akik meghívnak arra, hogy társuk legyek ezen a gyönyörű úton.
Előadásaimmal elméleti, workshopjaimmal, egyéni és csoportos szülésfelkészítő foglalkozásaimmal gyakorlati segítséget szeretnék nyújtani ahhoz, hogy minden nő rátaláljon a mindnyájunkban ott rejtőző belső tudásra, bölcsességre, hogy újratanuljuk, újra felfedezzük, újra megszeressük a testünket és ezáltal könnyebben szüljünk, hosszabban szoptassunk, szabadabban szeretkezzünk, szebben szeressünk és így a lehető legteljesebben élhessük meg nőiségünket.
